Eszti szüléstörténete 2023.04.28.

Középpont Jógastúdiós Kismama jógásom, Eszti szüléstörténetét hozom nektek engedélyével, és „incognito”-s ?? babafotókkal. Természetes szülés, mindenféle rásegítés nélkül, gátvédelemmel a SOTE II.-n, vegyes megéléssel. Mindezeken felül Esztinek azért örülök nagyon, mert a szülés előtti hetekben lezuhant a trombocita száma, 2 orvos is programozott császárt akart, de Eszti hallgatott a megérzéseire, és egy harmadik orvost keresett, aki támogatta a természetes szülésben. Járt Anya magzat kapcsolat analízisre, olvashatjátok majd, mi mindenben segítette a módszer. A szülésre csodálatos módon rendeződött a trombocita száma is. Szóval Eszti számtalan módon bebizonyította lelki/mentális erejét, női megérzéseinek megbízhatóságát, és hát gratulálok a gyönyörű hajasbabához ??
„Kedves Éva!
Nagyon szépen köszönöm az érdeklôdést és a kedvességeteket! ??
Közben nálunk is megtörtént a csoda!
2023.04.14-én 13:56-kor megszületett Natan, 3360 g, 54 cm-el. ????
Teljesen természetes úton, mindenféle fájdalomcsillapítás vagy rásegítés nélkül, gátvédelemmel. De nagyon nem volt egyszerű.
Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, az elsô napok elképesztô nehezek voltak, a szülest sem sikerült még kipihennem, naponta 2-3 órát alszom, Natan pocakfájós és rengeteget ordít vígasztalhatatlanul, a szopizással is gondok voltak… szóval eddig nem nagyon került telefon a kezembe.
Most viszont leírtam a szüléstörténetem, ha esetleg érdekel Titeket, elnézést kérek, elég hosszú!
Nagyon szépen köszönöm még egyszer a jóga órakat, rengeteget segítettek a várandósságom alatt, köszönöm az odafigyelésed, a segítséged, es a rengeteg hasznos anyagot, amit küldtél!! ?? A Babafejlesztô muhelyt is imadtam, bár most még egyelôre a túlélésen a hangsúly, de alig várom, hogy kamatoztathassam azt a tudást!
Remélem, hogy 6 hetes korára túljutunk ezen a nehéz idôszakon, és akkor megyünk Hozzád Natannal Babás jógára!! ??
Erikának pedig soksok sikert kívánok és könnyu szülést! ????
Puszi,
Eszti
Szüléstörténetem:
A szülést megelőző hetek rémálomszerűek voltak, rengeteg stresszel és sírással tele.
A várandósságom elejétôl kezdve úgy volt, hogy a Róbert Magánkórházban fogok szülni, a nulladik pillanattól egy ottani orvoshoz jártam terhesgondozásra és nagyon hamar megkötöttük a szülési szerződést is. Azonban a márciusi laboromon annyira leesett a trombocita számom, hogy szteroidot írtak fel (amit végül 8 napig szedtem), majd azonnali altatásos császárt javasoltak, és mivel a megérzéseimre hagyatkozva ezt visszautasítottam, 14 nappal a kiírt dátum előtt “megváltak tőlem”, ráadásul elég inkorrekt módon intézték az egészet. Kétségbeesésünkben felkerestük a Maternity-t, ahol aneszteziológusokkal egyeztetve a főorvos szintén azonnali altatásos császárt javasolt, amit ismét visszautasítottam. Ebből a férjemmel sok veszekedés volt (nyilván nagyon aggódott), de én az orvosok javaslata ellenére erősen éreztem, hogy nem ez a jó út. Maradt a Sote II, ők vállalnak gesztációs trombocitopéniás eseteket. Be akartak fektetni megfigyelésre a terhespatológiára 12 nappal a kiírt dátum előtt, de “saját felelősségre távoztam”, nem hagytam magam. Képzelhetitek, most már az egész család és az összes ismerős ellenem volt és hülyének nézett. Kétnaponta jártam vérvételre és közben kétségbeesetten kerestem valami megoldást/kapaszkodót, végül április 11-én sikerült egy Sote-s hematológussal telefonon egyeztetnem, abbahagytam a szteroidot és meg volt beszélve, hogy április 14-én labor kontroll és konzultáció vele, és eldöntjük, mi legyen.
2023.04.13-án elmentem az utolsó, lezáró Anya-magzat kapcsolatanalízis alkalomra, ahol elmondtam a babámnak, mi történt az elmúlt két hétben, mi volt ez a sok idegesség, és hogy emiatt én őt minden erőmmel bent tartottam, mert annyira bizonytalan volt a helyzet, de most már kész vagyok elengedni, és most már rajta múlik, mikor akar jönni, amikor ő is keszen áll, én várom őt. Mondtam neki, hogy keresse meg a méhszájat, neki kell nyomnia teljesen a buksiját, erősen, és majd átfúrni magát egy nagyon szűk csatornán, ami nagyon nehéz lesz, de csak így találkozhatunk. Mondtam, hogy majd össze kell dolgoznunk. Beszéltem a méhemmel is, megköszöntem a munkáját, és mondtam, hogy most már összehúzódhat. Meg is mutatta, hogyan tud, ott helyben. Beszéltem a méhszájammal, és elképzeltem, ahogy kinyílik, mint egy virág.
Este pedig a nappaliban Kismama jógáztam egy órát. Hajnali 1-kor elaludtam. 2023. Április 14-én hajnali 3:30-kor felébredtem, hogy pisilni kell, és éreztem, hogy valami nagyon folyik. Magzatvíz szivárgott, enyhén pirosas (véres). Nem ijedtem meg, de tudtam, hogy most kórház. 4:30-kor felébresztettem Danit és Anyát, bepakoltuk együtt a kórházi táskát, lefürödtem, fogat mostam, felöltöztem, és Danival bementünk a Sote II-re, 6:45-re értünk be. Kicsit várnunk kellett, de 7:15-kor megvizsgáltak, és felvettek az osztályra. A magzatvíz valóban szivárgott, de még teljesen zárt volt a méhszáj, nem voltak fájások. A 6 ágyas nagy vajúdóba kerültem (ami végig tele volt), CTG-re tettek. A trombocitopéniám miatt vajúdás közben négyszer vettek tőlem vért (nem tudom, miért ennyiszer), raktak be branült, illetve készítettek be vérlemezkét és vért, ha szükség lenne rá. A trombocita számom egyébként valami csoda folytán felment 81-re, ami teljesen biztonságos. Dani szinte végig ott lehetett mellettem, néha kiküldték, amikor másokat vizsgáltak, de egyébként. A CTG alatt végig feküdnöm kellett. Kezdődtek a fájások, nagyon kényelmetlen volt feküdni. 9-kor még mindig zárt volt a méhszáj. Erős fájásaim voltak már, de nem nagyon hitték el nekem. Valamikor fél 10 fele éreztem egy nagy pukkanást belül, és a burok rendesen megrepedt, elárasztott a magzatvíz. 10-kor kaptam antibiotikumot infúzióban a burokrepedés miatt, ez volt az egyetlen dolog, amit kaptam végig. Kikönyörögtem, hogy a két CTG között hadd mászkáljak a folyosón. Mászkáltam. Amikor fél11-kor, másfél óra múlva megvizsgáltak, már bő 2 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, nagyon csodálkoztak. Legközelebb fájás közben vizsgáltak, az borzasztó rossz volt, itt már bő 3 ujjnyi volt. Csak 12:50-kor vittek át a szülőszobára, amikor már toló fájásaim voltak, de nem hitték el, csak amikor ott is néztek méhszájat (fájás közben), akkor mondták, hogy ja, már eltűnt a pereme is. A kitolási szak 1 óra volt, nagyon sok fájást kellett átlélegeznem (nem annyira ment), de végül 13:56-kor kibújt a kisfiam, természetes úton, mindenféle külső segítség vagy beavatkozás nélkül, gátvédelemmel (egy kisebb repedésem lett, amit 2 öltéssel kellett varrni). Nagyon gyorsan ezután megszületett a méhlepény is, és kaptunk aranyórát, viszont sajnos azalatt nem volt segítségem és nem sikerült mellre tennem a kisfiam, a szopizással azóta is kicsit küzdünk, de egyre jobban megy.
48 óra után haza is engedtek minket.
Egyrészt nagyon boldog és hálás vagyok, hogy a sok viszontagság ellenére sikerült a kisfiamnak természetes úton megszületnie akkor, amikor ô készen állt rá, megvívta az elsô nagy küzdelmét, neki így volt a legjobb, és ez a boldogság mindent felülmúl! ??
Másrészt azért elég nagy trauma volt nekem, hogy végig minimum 10-12 idegen ember között, erôs fényben, beszélgetésben, maszkálásban kellett vajúdnom ágyhoz kötve, miközben a séta közben láttam, hogy a 6 vajúdó/szülôszobából legalább 4 üres volt. Borzalmas érzés volt, amikor többször fájás közben vizsgáltak, és az is, amikor tolófájásokkal kellett felállnom és átsétálnom a szülôszobába. Végig borzalmasan kiszolgáltatottnak és megalázottnak éreztem magam, egy percig sem éreztem magam biztonságban. Így nem is sikerült másik tudatállapotba kerülnöm, vagy elengednem magam, végig ott voltam fejben, és pokoli fájdalmakat éltem át. Sokszor gondoltam arra, mennyire jó érzés lenne most négykézláb ringatózni, vagy labdán ülni, vagy bárhogy mozogni, de nem volt rá lehetôség. Probáltam a légzéstechnikákat, mint egyetlen mentsvárat, de sokszor megzavartak, odajöttek kérdezgetni, vizsgálni, az sem volt egyszeru.
Ami még rosszul esett, hogy szerettük volna hazavinni (és elültetni egy fa alá) a méhlepényt, de nem engedték, mert “veszélyes hulladék”. Lehet, hogy hülyeség, de nekem ez is nagy veszteség volt és azóta is sokat gondolok rá.
De a lényeg, hogy megtörtent a csoda, és minden nap a kezemben tarthatom a kis Ajándékunkat! ??
Eszti”


Kövess minket a Facebook-on!